Nácizás, antiszemitázás, fasisztázás mind a mai napig – 80 éve halt meg Szabó Dezső

Az elfeledett Zulawski Andor költő, irodalomkritikus, jogász, lengyel szervezetek és a főváros tisztviselője volt. Életrajza azt példázza, hogy a morfium és a férfiszerep elvesztése hogyan idegeníti el az egyént, veri szét a társadalmat nemzedékről nemzedékre immár száz éve, s hogyan él a fejünkben Rákosi és Kádár még mindig. Akkor volt ő a lengyel ügy dolgos katonája, amikor Báthory és Bem szobrát emelték, és átnevezték a Remete utcát Sobieski János utcára a Ferencvárosban. Egy napig a főváros főjegyzője is volt 1946-ban. A kommunista-szociáldemokrata párt számolt le vele. Kinevezték, majd kiteregetve a Szabad Földben züllött életének részleteit a morfiumtól a nagymama megölésén át az Ady-­kritikájáig, kirúgták.

Zulawskit több szál kapcsolta Szabó Dezsőhöz, nem csak Ady. Alelnöke volt az Auróra irodalmi körnek, mely nevét a lengyelbarát, keresztényszocialista Giesswein Sándor vezette Auróra laptól kölcsönözte. Szabó Dezső írt ide, majd 1923-ban átvette a vezetését, de jogos támadások miatt hamar átkeresztelte Élet és Irodalomra. Kicsi a világ. A keresztényszocializmussal való leszámolás eszköze az elhallgatás és -hazudás mellett 

Kis adalék a százéves „cancel” kultúránkhoz: Giesswein sírjánál a lengyel ügy spiritus rectora, a később haláltáborba hurcolt Miklóssi Ferdinánd Leó tartott megemlékezést, kinek apja a józsef­városi és kőbányai izraelita hitközség vezetője volt, s magyar hazafinak nevezte magát. Aki nem igazodik el a hetvenhét genderen, meg se próbálja megérteni ezeket a fasisztákat, mert beleőrül.

Ady, Szabó és Zulawski esetében nem az a kérdés, hogy züllött ember mondhat-e szépeket egy szebb világról, hanem hogy mondhat-e igazat, s követhetjük-e azt, aki az élet számos területén mondott csődöt vagy ellent magának. Családjuk, gyerekük nem volt, intézményt nem vezettek, s aztán ott a sikkasztás, miegyéb. Minden vallás tanítása, hogy az élet a tettben teljesedik ki. Akinek csak a fejében élnek a szép gondolatok, azok a boldogtalan ábrándozás zsákutcájába vezetik a híveket.

Az irodalomtörténet szerint Szabó Dezsőnek sokáig nem volt lakása, albérletben vagy szállodában lakott. Élettere és irodája ezért az Alagút utcai Philadelphia kávéház volt Adyval, Máraival, Karinthyval, Németh Lászlóval. Szabó Dezső valóban ágyra járt. A kávéházmiliőt pedig kár erőlködve az irodalomra szorítani, a teljes társadalmi élet színtere volt a kerékpárklubtól a zenekörig. Amúgy is, errefelé volt Horthy hivatala és több minisztérium. Itt éltek a befolyásos családok, Andrássyék, Apponyiék meg a többi. A környék tele volt arisztokratákkal, hivatalnokokkal, és alig hihető, hogy néhány író képes volt fenntartani luxushelyeket festményekkel, márványos szendvics­pulttal és csillogó, 25 literes La Pavoni kávéfőző géppel. A „Fila” melletti legendás, a Gerbeaud-val versenyző Auguszt cukrászda ma is működik, de már a Fény utcában, a Farkasréti temetőnél, az Astoriánál és a Nemzeti Múzeum mögött. Ez gyártja az Auguszt-tortát. Bocsánat, fasizmus, majdnem kimaradt: a Várból hurcolta el a keresztényszocialista Apponyi Györgyöt Dachauba a Gestapo.

A székely eredetű Szabó Dezső elhazudott történetéhez hozzátartozik a kelenföldi remíz melletti kiskocsma. 1926-ban ide tért be Pécsről kitiltott húga, hogy italát 40 gramm aszpirinnel dúsítsa. Családi vonást örökíthet meg a búcsúlevele, melyet így írt alá: „Szabó Irén, a szanálás és optálás vértanúja, poéta, B-listás állami tanítónő”. Annyi az üldözött az országunkban, de érti még valaki, hogy mi az optálás? A trianoni elcsatolt területeken élők ezzel igényelhettek magyar állampolgárságot.

Szabó Dezső első főbérlete a Városmajor utca 19/B alatti egyszobás, komfortos lakás volt. Személyiségét jellemzi, hogy ötvenhat éves volt, szerényen Dezsővárnak nevezte, s azt szerette volna, ha Szent Gellért hegyén temetik el. Ami nem valósult meg. 1990-ben azért felállították ott a mellszobrát, és sétányt neveztek el róla, amely – ízlés dolga – épp a Wallenberg rakpart mellett fekszik. Szervátiusz Tibor bronzszobra bikafejű, konok, dühös embert ábrázol. Kár, hogy az okos, világos szemeket nem tudta érzékeltetni. Hasonló lakásban élt nem messze a bohém Bevilaqua Borsody Béla, a lengyel ügy és Budapest művelődéstörténetének megalapozója. Egyik fő műve A budai és pesti mészáros céhek ládáinak okiratai.

Életrajzírói szerint Szabó Dezső gyakran tartott előadásokat a Marczibányi téri Lövészkertben, a Gólyavárban és másutt. Az előadásokat nem úgy kell elképzelni, ahogy az irodalomtörténet tanítja. Az egész városban mindenütt voltak előadások, és maguk a polgárok is tartottak előadásokat, mert nem volt tévé. Sőt a régi, egyetemi Gólyavár sem az életunt fiatalok gyülekezőhelye volt. Innen hurcolta el a Gestapo Auschwitzba a tizenkilenc éves Kerényi Gráciát, aki katolikus volt (már megint!), s nemcsak költő, fordító, örök ellenzéki, de – egyszer írjuk le – lengyel nyelvtankönyv társszerzője is. Anyám, én, a gyerekeim ebből tanultunk. Kerényi száz éve született. Szabó pedig a Budapesti Mészárosok és Hentesek Ipartestületében is gyakran felolvasott. 

Utolsó lakása a József körút 31/A alatt volt. Hat évig élt ott, szemben a Rákóczi térrel, ahol a hentes-mészáros ipartestület működött. Mintha Bevilaquá­hoz hasonlóan megérezte volna, hogy erre kell tendálni, mert jön a háború. Az 1944-es ostrom napjaiban napi tizenöt oldalt írt, a lakóknak jutalomjátékot vezetett, de ugyanúgy gyűlölt mindenkit, mint előtte. Csendben, a légópincében hunyt el. Tíz napig feküdt temetetlenül az udvaron, a liftaknában, majd a Rákóczi téren, ahol aztán elföldelték. Ravatala és koporsója egy szekrény volt. 1949-ben helyezték át Ady mellé a Kerepesi temetőbe, ahová hamarosan Zulawski is került, de a fáma szerint ekkor már nem szidott senkit.

Nyitókép: Wikipédia